location-icon-14

Str. Arhitect Laszlo Szekely, 1

period-icon-14

2015-től

cathegory-icon-14

Világi építmények

Karte Eine Zeitreise

Egy laza hely

A Romulus utca és a Dózsa utca kereszteződésénél található az egykori Dózsa park, amely most az Erzsébet román királyné írói és költői művészneve után a Carmen Sylva névre hallgat. A park mögötti görög- katolikus templom után balra fordulunk a Székely László utcába. Az 1. szám alatt egy most nem túl feltűnő, de az egykori patináját megőrző ház áll, amelynek belső terét a kommunista korszak emlékének szentelték.

 

Itt található az úgynevezett “Muzeul Consumatorului Comunist”, a “Kommunista Fogyasztó Múzeuma”. A név megtévesztő lehet, ha az ember egy igazi múzeumra számít. Egy hangulatos udvaron keresztül először belépünk a házba, ahol a szobákban kialakított bárban lazíthatunk egy kicsit.

 

Miután egy itallal felfrissítette magát az ember, a lépcsőkön túl visszautazhat az időben.

 

Az alagsorban található “múzeum” az akkori hétköznapi tárgyaknak ad otthont – bútorok, játékok, konyhai eszközök vagy bármilyen más olyan tárgyak, amelyek nosztalgiát ébresztenek a mai látogatókban.

 

A szobák tele vannak olyan tárgyakkal, amelyeket a kommunizmus idején, 1989-ig lehetett megvásárolni a boltokban. A falakat táblák, fényképek, lemezek, képek és plakátok díszítik az Epoca de Aur, az “aranykor” idejéből, ahogy ezt a sötét korszakot a rá jellemző fekete humorral nevezték.

 

A múzeum alapítói, Christine Cizmas és Ovidiu Mihăiță több száz tárgyat gyűjtöttek össze a 2015-ben létrehozott múzeum számára. A szenvedélyes bolhapiaclátogató Mihăițănak feltűnt, hogy egyre kevesebb a kínálatban a gyermekkorából származó hétköznapi tárgy. Így született meg a terv, hogy kiállítást rendeznek “Ceaușescu aranykorának” “tárgyi emlékeiből”. Az ötlet híre gyorsan terjedt, a barátok és ismerősök fokozatosan gyűjtötték össze a “múzeumi kincseket”.

A bejáratnál elsőként a bárpultba ütközünk, ahol nyoma sincs a kommunista szűkösségnek: bőséges italkínálat várja az érdeklődőket. A bárt bársonyfüggöny választja el a szomszédos helyiségtől, ahol a különös nevű színházterem az “Auăleu” található. A színházat és a társulatot is a múzeum alapítói és együttműködő partnereik hozták létre, ahol ők maguk a színészek, a rendezők, maguk árulják a jegyeket és gondoskodnak a technikáról.

 

A hely a “scârț” (“nyikorgó”) bárral, az “auăleu” (“aajjaj”) színházzal és a “Kommunista Fogyasztó Múzeumával“, mint a neve is mutatja „loc lejer“ egy laza hely. A legkülönfélébb társadalmi rétegekből érkező és különböző érdeklődési körrel rendelkező emberek kedvelt találkozóhelye és a város élénk kulturális életének egy újabb példája.